Első kompozíció

Nos itt az első (GarageBand) zenekompozíciós próbálkozásom egy részlete. Tényleg néhány kattintás és ismerkedés volt még csak, főleg kész loopokat használtam, néhány saját track -el, de vérszemet kaptam 🙂

[audio:elsonota.mp3|autostart=no|bgcolor=0x000000]

Leopárd a mindennapokban

Alma logó

Alma logó

Eltelt néhány hét, mióta megvan az iMAC, így van már néhány benyomásom őkelméről.

Mindent összegezve meg vagyok elégedve vele, és bárkinek jó szívvel ajánlom az áttérést. Létezik egy urbán legenda, miszerint a MAC -esek kicsit másmilyenek… Ezt meg tudom erősíteni. Akitől vettem a gépet, rendkívül segítőkész volt, együtt mentünk az XMS -be megvizsgálni, RAM -ot bővíteni… Ott is olyan érzésem volt, hogy nem Magyarországon vagyok, itt kérem kiszolgálnak.

A Leopárd telepítése rendkívül egyszerű volt, és látszik hogy az egész folyamat minden ága jól át lett gondolva. Pl. az első felhasználónév beállításánál egyszer csak bekapcsolt a beépített kamera, szólt hogy mosolyogjak, és már készített is egy képet, amit azóta mindenféle bejelentkezéseknél, kontaktlistában felhasznál ügyesen.

A telepítés után volt némi frissítés, de az egész folyamat nem volt több mint 1 óra. Kértem egy 20 G -s partíciót windowsnak is, ugyanis a Leopard alapból támogatja a dual bootot, lehet windowssal (XP vagy Vista), vagy bármi mással is indítani a gépet, sőt a telepítő lemeze tartalmazza a windowsos drivereket is. Ráadásul létezik olyan virtuális gép szoftver is, ami ugyanezt a windowst a leopardon belül ablakban futtatja, szemfényvesztő sebességgel.

Az átköltöztetést hálózaton keresztül oldottam meg, és összességében sokkal kevesebb programot kellett telepítenem mint Windowson tettem volna egy új gépen. Persze rengeteg programot kipróbáltam azóta, és itt egy rövid lista arról hogy mi tetszett és mi nem:

Tovább »

Google Chrome

Holnap jelenik meg a Google saját böngészője, a Chrome.

Készítettek hozzá egy látványos képregényt is, ami elmeséli mit is tud ez a csoda 🙂

http://blogoscoped.com/google-chrome

A kivonat:

  • Webkit alapú (mint a Safari)
  • Saját JS futtató környezettel, ami sokkal gyorsabb mint az eddigiek
  • Minden fül (TAB) külön process, így ha bármelyik oldallal gond van, csak az adott fül pusztul el
  • Sok millió oldalra tesztelték automatikus és egyéb tesztekkel – van rá erőforrásuk 🙂
  • Open source benne minden, felhasználhatják mások is
  • SmartBar -nak hívják a címsort, és a képregény szerint tényleg okos lesz – amit beírtunk arra rögtön keres és egy listában mutatja hogy mire mennyi találat van, illetve integrálja az ismert oldalak keresőjét a SmarBar -ba (pl. Wikipedia, Youtube, …)
  • A gonoszkodó, vagy cseles oldalakat a google robotok nagyon gyorsan fekete listára teszik, így biztonságos is lesz
  • A google gears bele lesz építve alapból, ezzel az a terve a G -nek, hogy fejlett webalkalmazásokat szabványosan lehessen írni, minden böngészővel kompatibilisen

Remélem lesz a Chrome -ból MAC -es, Win -es és Lin -es is 🙂

iMac

Történt a napokban, hogy lassúnak éreztem a régi számítógépemet, amikor flv -ket konvertált és közben Photoshopoztam. Elkezdtem nézegetni mennyiért is lehetne használt gépet venni. Régi vágyam kukacoskodására rákerestem az iMac -ekre és, és a végén, némi alkudozás után kb. fele annyi pénzért, amennyiért egy új pc -t vettem volna, boldog tulajdonosa lettem egy 2 éves hófehér gépjaguárnak 🙂

Szempont volt az is, hogy lehetőleg ne veszítse el értékének 90% -át a gép, el tudjuk majd adni amikor elindulunk…

Íme az eredmény:

Ilyen a gépernyő

Ilyen a gépernyő

A régi gépről költöztetés gyorsan megvolt, biztos ami biztos csináltam azért ezen egy 20 gigás windows partíciót, amire Boot camp -el be is lehet bootolni, de ami igazán érdekes, hogy a Parallels nevű szimulátor csodával ugyanez a windows gyorsabban bootol be Leopard alatt és ablakban…

Minden működik, távirányítós és csinos, egyedül a digitális hangkimenethez kell még holmi TOSLINK átalakító, hogy megszeresse az új családtagot az Onkyo is.

BlogDay

Blog Day 2008

Mi a BlogDay?

A Blognap azzal a céllal jött létre, hogy legyen olyan nap a bloggerek életében, amit arra szánnak, hogy megismerjenek más bloggereket, más országokból, más érdeklődési területtel. Ezen a napon a bloggerek más blogokat ajánlanak a blogjuk látogatóinak.

Ezzel a gondolattal, eme napon (augusztus 31) minden blogger ajánlon 5 új blogot. Ezáltal minden blog olvasó klikkelgetni fog körbe-körbe, és új, korábban ismeretlen blogokat fog felfedezni.

Mi történik a Blognapon?

Augusztus 31-én, bloggerek a világ minden részén öt új blogot fognak ajánlani, remélhetőleg olyan blogokat, amelyek különböznek a kultúrájuktól, a látásmódjuktól és a hangulatuktól. Ezen a napon minden blog olvasó klikkelgetni fog körbe-körbe, és új, korábban ismeretlen blogokat fog felfedezni, és megünnepli majd ezen új emberek és új bloggerek felfedezését.

Blognap játékszabályai:

  1. Találj 5 blogot, amelyet érdekesnek tartasz
  2. Értesítsd az 5 bloggert, hogy ajánlottad őket a BlogDay 2008 részeként
  3. Írj egy rövid ajánlást a blogokról és helyezz el linket rájuk
  4. Írd meg a BlogDay bejegyzést (augusztus 31-én) és
  5. Helyezd el a BlogDay címkét az alábbi linket használva: http://technorati.com/tag/BlogDay2008 valamint helyezz el egy linket a BlogDay weboldalára http://www.blogday.org

Az 5 kedvenc blogom:

  1. Így fotózok én: Rékuc egyik blogja a sok közül, tele sok szép fotóval, ötlettel, tiszta gondolatokkal. Egyik kedvencem, kár, hogy ritkán frissül. A többi blogja is jópofa, de ez a legpozitívabb 🙂
  2. Bogdanovits:  a Bogdanovits család csak néhány hónapja költözött ki Ausztráliába, két kis gyermekkel. Akadályaik, hozzáállásuk, közel állnak hozzám – hozzánk. Színes beszámolóik feldobják mindennapjaimat.
  3. The Big Picture – egy zseniális ötletből indult ez a blog – a hét legjobb fotóiból válogat ki egy sorozatot, és akkora méretben jeleníti meg, hogy azt teljes képernyőn, böngészőből élvezni lehessen. Rendkívüli fotók a világ aktuális eseményeiről.
  4. GlobalVote -ot egy volt kollégám és barátom írogatja szorgalmasan (naponta postol). Üdítő postok egy hiper-optimista nézőpontból az információ bálványozásáról. 🙂
  5. Végül, de nem utolsó sorban itt a crescendo – egy rendkívül összeszedett, tudásalapú társadalomról, e-learningről, pszichológiáról szóló blog. Őt olvasva ismét bízom a tudás és tanulás – önfelismerés mélységében.

Internet nyaralás közben

Ez a nyaralás is jól telt, kipihentük magunkat. Mivel sok fotót készítünk, és időnként más ügyben is kell, laptopot viszek a hosszabb üdülésekre.

Node mit ér a laptop internet nélkül?

Internet elérésre alapvetően két lehetőség kínálkozik. A 3G már elérhető Horvátországban is, de nem érdemes a magyar kártyával kísérletezni, pofátlan magas a díja. Én idén vettem először helyi SIM kártyát. Bementem a boltba és beraktam a kosárba. Működik. De! Gyakran megszakad, lassú…

A wifi nem volt reális opció egészen mostanáig. Sabunikén nem élnek folyamatosan emberek, csak üdülni járnak ide.  Ezért nem is éreznek sokan késztetést arra, hogy wifi hotspotot építsenek ki. Viszont akik mégis, azoknak nincs sok fogalmuk a vezeték nélküli biztonságról. A Sabunikén talált 4 hotspotból 3 titkosítás nélküli volt, ilyen SSID -vel hogy pl: default… Az az egy védett is csak WEP -es volt, amit pár perc alatt törni lehet.

Tavaly még a szomszédos Nin faluba jártam esténként emaileket, híreket szinkronizálni. Idén viszont már találtam helyben is néhány elérhető wifit.

Vadászatra a Wififofum nevű Windows Mobile progi vált be leginkább. Kifelyezetten ilyen PDA -s hotspotkeresésre találták ki. Be lehet állítani, hogy hangosan csak akkor jelezzen, ha titkosítás nélküli pontot talált.

Éjjel, a kihalt utcákon gyalogolva, vagy az autóban lassan gurulva kiválóan lehet vele vadászni 🙂

A legnagyobb találmány tavaly óta, ami igencsak megkönnyíti az alkalmi netező életét, az a Google Gears. Én leginkább emailt szinkronizáltam eddig, de a Gears -el a blog feedeket is le tudtam kényelmesen tölteni, majd a tageket szinkronizálni Readerben.

Voltak érdekes helyzetek is. Az egyik hotspot egy bolt előtt van, vagyis nem feltűnő nappal sem, ha egy autó várakozik a közelben. A laptop az anyósülésen, néha odanézek, kattintok egy egy ok -t. Egyszer csak odajön egy hölgy, hogy hát aztán keresek -e valamit én? Mondom nem, csak várok… Erre szépen megkért, hogy menjek arrébb néhány métert, mert a vendégei ott szoktak parkolni. Arrébb mentem, nem szakadt meg a net 🙂

Végezetül itt egy lista a budapesti hotspotokról. Folyamatosan bővül!

http://spreadsheets.google.com/ccc?key=p6e2Bfi68208WDTlY1uy9QA&hl=en_GB