Időközben ráébredtem a kutatók útvesztőjére, drámájára.

deviantart.com

Felsejlett előttem az a végeláthatatlan szamárlétra, amin fel kellene másznom ahhoz, hogy saját ötleteimet kutathassam.  A legtöbb emberben születésétől kezdve bele van építve valamilyen szinten az alkotni vágyás. Bennem talán még az átlagnál erősebben él az, hogy szeretnék létrehozni valami újat. Áthozni a nemlétből ebbe a világba gondolatokat, tárgyakat, bármit…

Sokat elmélkedtem annak idején arról, hogy ha biológus lennék, vajon hogyan is képzelem a mindennapi munkámat, és hogy fogom azt a rengeteg ötletet szabadalmaztatni, azt a sok új vetületet végigkutatni.

microscopyu.com

De nem volt pénzem. Az ebédem gyakran egy sajtos kifli volt, vacsorám pedig vajas melegszendvics. Az alkalmi munkák némi segítséget jelentettek, de nem éreztem magam a helyemen, nem találtam meg az alkotás bennük.

Az első számítógépes fizetett munkám egy reklámfilm készítése volt 3D stúdióban, amit egy kiállításon bemutatott ionsugaras vékonyító berendezés modellezésére kértek. A megrendelő a Boga édesapja volt (nála végeztem lézergravírozást is…).

Ez a munka rendkívüli módon feldobott, lelkesített, hiszen alkotásról szólt. Előtte nem igazán foglalkoztam animációkkal (némi kísérlet a kollégiumban modellezésben inkább csak a szoftver próbálgatása volt). Itt teljesen szabad kezet kaptam. Annyi volt az igény, hogy mutassam be a gépet, és nézzen ki jól.

És elkezdtem alkozni, létrehozni új dolgokat. Képeket, animációt, weboldalakat, később keretrendszereket, tananyagokat… A belső önigazoló mondatom valahogy így hangzott:

– Alkotni szeretnék. Pénz híján ezt a legkönyebben a számítógépek világában tehetem meg. Amikor ebből majd sok pénzem lesz, én fogok szponzorálni biológiai kutatásokat. Olyanokat, amik nekem tetszenek!

Nos így történt, hogy nem lettem biológus. És így történt hogy látszólag még nyitva hagytam a kaput.