Samsung Galaxy S gyorsítása

Quadrant benchmark

Quadrant benchmark

Van nálam egy ideje egy a címben megnevezett készülék, amit több nekifutással próbáltam már megszeretni, de nem sikerült.

A legváratlanabb pillanatokban akadt meg, vált működésképtelenné. Sokszor a telefonhívásokat sem tudtam fogadni vele és hosszú hosszú ideig kellett arra várni hogy egy űrlap mezőbe kattintva megjelenjen a billentyűzet. Szép magyar kifejezést is találtam erre: lagos volt. ^_^

Elkezdtem kutatni a megoldásokat, gyűjtöttem a linkeket majd akcióba lendültem.

Fontos megjegyezni, hogy a leírt megoldás, illetve az alternatív utak mind mind csak egy rövid időszeletre, egy meghatározott oprendszer verzióra és a Galaxy S készülékre vonatkoznak. Sajnos ezt az utat nem lehet akármikor akárhogy végigjárni, egy év múlva már szinte biztosan nem lesz aktuális 🙂

A lassulás gyökere a tudor fórumírók szerint az, hogy a Samsung megoldotta már a 2.1 -nél azt, hogy nagyobb memória álljon rendelkezésre az alkalmazások telepítésére. Ezt úgy éri el, hogy a belső SD kártyából kiharap 2GB -t erre a célra. Valamiért egy RFS nevezetű, nem túl népszerű filerendszerre esett a választása, ami igen rossz teljesítményt mutat az IO műveletek esetén. A lag fixek mindegyike tehát azon dolgozik, hogy a belső SD kártyán  lévő filerendszert lecserélje valami okosabbra (van amelyik ext4 -re és van amelyik ext2 -re – azt is megemlítik, hogy az Android 2.3 -tól már ext4 lesz a default).

Van, amelyik megoldás egy 1.5G -s ext2 -es image filet készít, ebbe mozgat át mindent, majd symlinkeket készít az eredeti filerendszerben. Van amelyik ext4 -re cseréli le az rfs -t.

Elkezdtem tehát kipróbálni a legegyszerűbbnek tűnő megoldásokat, némelyik igényli a telefon rootolását (amit vissza lehet ugyan csinálni, de garanciavesztéssel járhat), némelyik pedig nem. A legeslegegyszerűbb megoldások esetén elég letölteni egy egy apk -t, feltelepíteni, majd futtatni. Sajnos az én készülékemen ezek nem működtek, de esetleg 2.1 -en, más készüléken működhetnek:

  • One Click Lag Fix – rootolás nélkül nem működik, az ext2 -es imagefile módszert használja
  • z4root – letöltöttem, de nem tudta rootolni a telefont
  • update.zip -es rootolás – lehet hogy működik, de végül nem ezt választottam, mert rátaláltam a voodoo -ra

És most lássuk, hogy egy GT-I9000 (2.6.32.9), Froyo (Android 2.2) -val hogyan táltosítható. Ha 2.1 -ed lenne, akkor szerintem előbb frissíts (Kies -el, vagy ha azzal nem megy, Odin -nal), mert a táltosítás után nem lehet upgradelni, csak ha visszacsinálod csigává…:

  1. Az általam választott megoldás a Voodoo lag fix. Az oldalon részletes leírás olvasható arról hogy miért ez a legjobb, legbiztonságosabb és legstabilabb módszer.
  2. Elvileg a letöltött zip -et csak fel kell tenni a telefon SD kártyájára, a gyökérkönyvtárba és újra kell indítani Recovery módban a telefont. Ehhez a telefon indulásakor lenyomva kell tartani a hangosítás (és véletlenül sem a halkítás), a home és a bekapcsoló gombokat. Induláskor lefut a lagfix és kész is a gyors telefon.
  3. Mivel az én készülékem nem reagált a 3 gombos kombora, kerülőutat kellett találnom (néhány telefon ilyen sajna…):
    1. Kell hozzá JDK telepítés (ez az Android SDK -nak kell)
    2. Kell hozzá Android SDK telepítés
    3. Kell hozzá a Samsung KIES telepítés (az USB driverek miatt)
    4. Kell az SDK -ból az ADB tool
    5. Ha fentiek megvannak, csak le kell futtatni az „adb reboot recovery” parancsot. Ha szeretnénk, ha működne a későbbiekben a háromgombos szervíz mód, akkor kövessük ezeket az utasításokat.
  4. Opcionális megoldás, az ODIN használata. Az Odin egy olyan svájcibicska, amit szervízekben is használnak nagy előszeretettel, viszont használata kockázatos lehet, ha nem vagyunk elég figyelmesek. Én Odinnal tettem fel a Voodoo lag fixet (persze ilyenkor az Odines változatát kell letölteni a Voodonak) és ezzel javítottam meg a három gombnyomásos szívmegállást is. Persze arra ügyeljünk, hogy az Odines telepítés esetén nem recovery mód kell nekünk, hanem Download mód, amit pedig a Halkítás+Home+Bekapcsgomb lenyomással, vagy az „adb reboot download” paranccsal érhetünk el (ilyenkor induláskor sárga robotocska látható amint éppen ás…). Az Odin ugyancsak jó barátunk lehet, ha a fránya Kies (legalább olyan hírhedt mint a Nokia PC suit…) nem akarná upgradeli a 2.1 -es telefonunkat.

A voodoo -s patchben vicces, hogy miután újraindítottuk a telefonunkat és dolgozik a táltosításon, kellemes női robothangon (a robotoknak van neme?) meséli hol is tart éppen… Kb. 8 percig tartott a műtét.

Mit is mond magáról ez a Voodoo (pro és kontrák):

  • módosíthatja kissé a színsémát és az élességet (a Voodoo srácok javítottak ezeken a paramétereken, mert szerintük kissé kékes és túl élesített az eredeti beállítás) – én nem vettem ezt észre eddig
  • ugyanígy javítottak kicsit a videók világosság beállításain is, a túl sötét részletek jobban láthatóak így
  • a módszer működik rootolás nélkül is (én rootoltam, és nem bántam meg)
  • bármikor kikapcsolható a lagfix egy elég egyszerű művelettel
  • egy magyarázat arra nézve, miért nem ext4 -et használ a Samsung is, ha ez ennyit számít: a flash memóriák írási ciklusainak száma korlátos, az ext4 naplózott filerendszer és még az ext2 -nél is többet ír és olvas rajta egy jólnevelt oprendszer. Emiatt a flash memóriák élettartama rövidebb lehet. Viszont arra nézve nincsenek pontos adatok, hogy a gyakorlatban ez mit jelent (8 helyett 6 év?)
  • a Quandrant benchmark app (Marketből letölthető) szerint legalább 2x -es a gyorsulás, érdemes lefuttatni előtte és utána. Ha 900 körül van a mért érték, nem működik a lagfix, ha 1500 fölött, akkor pedig valószínüleg igen 🙂

Végezetül pedig nem győzöm eléggé hangsúlyozni hogy mekkora jelentőségű ez a gyorsulás. Egy iPhone 3Gs -el párhuzamosan használva a Galaxy egy akadozó, lomha emiatt nyűgös és mellőzött jószág volt. Most azon veszem észre magam, hogy gyakrabban van a kezemben mint kecsesebb társa. Mindden Galaxisnak melegen ajánlom!

Megjegyzés: Az Odint, Kies -t eredetileg egy Mac -en, virtuális gépben futtatott windowssal kezdtem el bűvölni. Te ne tegyél ilyet. Parallels, Virtualbox és VMware Fusion közül az utóbbi tudta elcsípni az USB -re kötött telefont, de ez sem volt képes következetes és biztos kapcsolatra. Maces barátaim, sunnyogjatok csak oda (mint ahogy én is tettem végül) egy Windowsos pajtásotokhoz egy rövid Odinozáshoz, Kies bütyköléshez 🙂

  • Köszi!

    Gyári független SGS-m van, szerencsére nekem megy a recovery és a download mód is simán.
    Te leírásod alapján felraktam a Voodoot, simán lement.

    Odinnal felraktam, első bootnál telepedett.

    Csináltam egy egyszerű leírást, ha akarod kirakhatod:

    „Van még egy módosítási javaslatom. A voodoo lagfix csak Odinnal megy fel a 2.2.1-es Froyora.

    Telepítés menete:

    1. Letöltjük Odint (http://www.megaupload.com/?d=J4Y10P6G)
    2. Letöltjük az ehhez tartozó voodoo-t (http://project-voodoo.org/download)
    3. Elindítjk Odint és a pda gombra kattintva betallózuk a fájlt (pl. C:\Voodoo-stable-5.5-Froyo-GT-I9000-odin-pda.tar)
    4. Ellenőrizzük, hogy a checkboxok küzöl csak az Auto Reboot, F. Reset Time és a PDA előtti legyen beikszelve
    5. Download módba teszük a telefont (bekapcsolás+hangerő le+középső gomb) és rádugjuk usb kábellel
    6. Odinnak érzékelnie kell (ID:COM alatt)
    7. Start gombra kattintunk

    Normál esetben 10-20 másodperc alatt felmásolja majd újraindítja a telefont az Odin. Bootolás közben egy gépi női hangnak kell hallatszódnia, ekkor zajlik a telepítés. Nekem négy perc alatt felment.”

  • Halihó, én megcsináltam ezt a dolgot amit leírtatok, nekem megy a download mód és a recovery mód is, de sajnos befagy a képernyő a bootolásnál, és én fél óra után sem hallottam semmilyen hangot sajnos. Szóval letöröltem róla mindent és újra tettem, nagyon szívesen használnám ezt a programot vagy mit root-ot, ha tudnám hogy kell ezt áthidalni 🙁

    Segítsetek kérlek! Szép napot:)

RSS -en követheted a hozzászólásokat.

https://www.lawngonewild.com/used-lawn-mowers-near-you/