Leopárd a mindennapokban

Alma logó

Alma logó

Eltelt néhány hét, mióta megvan az iMAC, így van már néhány benyomásom őkelméről.

Mindent összegezve meg vagyok elégedve vele, és bárkinek jó szívvel ajánlom az áttérést. Létezik egy urbán legenda, miszerint a MAC -esek kicsit másmilyenek… Ezt meg tudom erősíteni. Akitől vettem a gépet, rendkívül segítőkész volt, együtt mentünk az XMS -be megvizsgálni, RAM -ot bővíteni… Ott is olyan érzésem volt, hogy nem Magyarországon vagyok, itt kérem kiszolgálnak.

A Leopárd telepítése rendkívül egyszerű volt, és látszik hogy az egész folyamat minden ága jól át lett gondolva. Pl. az első felhasználónév beállításánál egyszer csak bekapcsolt a beépített kamera, szólt hogy mosolyogjak, és már készített is egy képet, amit azóta mindenféle bejelentkezéseknél, kontaktlistában felhasznál ügyesen.

A telepítés után volt némi frissítés, de az egész folyamat nem volt több mint 1 óra. Kértem egy 20 G -s partíciót windowsnak is, ugyanis a Leopard alapból támogatja a dual bootot, lehet windowssal (XP vagy Vista), vagy bármi mással is indítani a gépet, sőt a telepítő lemeze tartalmazza a windowsos drivereket is. Ráadásul létezik olyan virtuális gép szoftver is, ami ugyanezt a windowst a leopardon belül ablakban futtatja, szemfényvesztő sebességgel.

Az átköltöztetést hálózaton keresztül oldottam meg, és összességében sokkal kevesebb programot kellett telepítenem mint Windowson tettem volna egy új gépen. Persze rengeteg programot kipróbáltam azóta, és itt egy rövid lista arról hogy mi tetszett és mi nem:

Nem tetszett lista:

  • A Leo tud FTP -re csatlakozni, de alapból csak olvasni tud, feltölteni nem
  • Nagyon zavar még mindig, hogy a Home és End billentyűk teljesen másképpen működnek mint más oprendszereken, szerintem alapból használhatatlanul
  • A Mac -es Office -nak kinézetre semmi köze nincs a Win -eshez, eleinte sokat kellett keresgélni mi hol van. Ezen kívül nagyon lassan indul el a Word és az Excel is.
  • Nem szeretem a vezeték nélküli billentyűzetet, figyelni kell az elemek állapotát…
  • Nincs általános uninstall a Leo -ban. A programokat legtöbb esetben csak be kell másolni az Applications mappába, és ki is lehet őket törölni onnan, de van néhány, ami pkg -ből – telepítővel telepedik és libekbe is rakosgat magából. No ezeket nem lehet olyan egyszerűen eltávolítani központilag mint Win esetében
  • A billentyűzete nem túl jó, nekem kicsit kemény
  • A Mighty Mouse szerintem csapnivaló, úgy két gombos, hogy igazából csak egy felület van amit nyomni lehet, ez érzi hogy hol nyomtam meg. A gyakorlatban viszont nehéz jobb kattintást elérni vele. A görgetője tetszett – egy picike kis sörét golyócska, ami minden irányban forog. Inkább a régi Logitech egeret használom
  • A Safari, bár gyorsan indul el, böngészés közben sokszor belassul, és naponta lefagy. A Firefox lassan indul, de stabilabb.
  • Az iTunes -t nem tudtam még megszokni. Be akarta a saját bugyraiba másolni az összes mp3 zenéket, amik szépen kategorizálva voltak könyvtárakba. Nem oda Buda! Módosítottam a beállítását, hogy hagyja csak szépen a helyükön őket, de arra nem találtam még módot, hogy az mp3 DVD -ket, CD -ket okosan elkezdje játszani, mutatni. Azokat is előbb importálni kell, ha meg nincsenek bent éppen, nem jelzi hogy ne is próbálkozzam a lejátszásukkal

Tetszik lista:

  • Az oprendszer nem csak látványos, de kényelmes is a használata. Az ablakok váltogatására egyre ritkábban használom az Alt-Tab -ot, és egyre gyakrabban a „mindentablakotszétdobálokkicsinyítveosztválassz” Exposét
  • Tetszik hogy nincs annyi sok frissítés és nem kell vírusirtó
  • A Mail program zseniális, nem láttam még jobbat. Rendkívül gyors, és az IMAP műveleteket a háttérben végzi, elrejti a csatlakozás, szinkronizálás folyamatát, azonnal reagál. PC -n nem találtam hasonlót sem.
  • Tetszik az is, hogy amikor a Safari tölt le fileokat, azoknak ikonján látszik a letöltés állapota
  • Elképesztően jó és gyors a Quick Preview, vagyis hogy bármilyen ikonon, fileon, mappán space billentyűt nyomunk, megjelenik egy nézet azonnal. Pl. bármilyen nagy pdf vagy word file -t is meg lehet egy pillanat alatt nézni.  Ugyanez a preview van a Mail -ben is a csatolmányoknál, és még sok helyen
  • Nagyon jó a beépített kamera és mikrofon. Skypeoláshoz nem is kell már headsettel vacakolni
  • Az egész gép csendes, energiatakarékos
  • A kicsike távirányító nagyon praktikus és ötletes hogy egy mágnessel a gép oldalához ragad
  • Tetszik, hogy a Linuxhoz képest sokkal több a jó minőségű, professzionális alkalmazás. Eddig minden Win -es proginak megtaláltam az általában jobb Mac -es megfelelőjét
  • A Time Machine nagyon jól ki lett találva, nem kell gondolkodni az archiváláson, a lehető legokosabban van megoldva.
  • Nagyon jól meg lett oldva a hangerő szabályozás. A billentyűzetről kezelhető, és azonnal reagál, még akkor is, ha le van terhelve a gép, nem úgy mint a Win hangerőszabályozója, ami néha hosszas gondolkodás után jelenik csak meg.
  • Nagyon profi a Parallels virtualizációja, a Windowst gyorsabban bebootolja, mint ha önállóan dual bootolnék rá. Van olyan megjelenítési módja, amikor a futó wines programok önálló ablakokként jelennek meg a Leo -s ablakok között.
  • Általában tetszik az, hogy sokkal több nyitott ablakkal is el lehet boldogulni Leo alatt mint máshol. Ebben segít a virtuális képerynő megoldás (Spaces) is, meg az Exposé ugyebár.
  • A Safari -ban valóban jól működik az, hogy egy weboldalon kijelölök egy részt, abból ő widgetet készít. Így pl. az idokep.hu aktuális magyarországi jelentése egy gombnyomásra megjelenik.
  • Az iMovies preview -ja zseniális, a Garage Band -el pedig nekiállok rögtön komponálni.

Neked mi tetszett, mi nem az átállásnál?

RSS -en követheted a hozzászólásokat.

https://www.lawngonewild.com/used-lawn-mowers-near-you/